Az egész úgy kezdődött, hogy egy napsütéses vasárnap délelőtt a bolhapiacon belebotlottam egy ütött-kopott analóg fotónagyítógépbe. Koszos, karcos bőrönd, de gondoltam egy nagyot, és megalkudtam rá. Aztán amikor otthon összeraktam, kiderült, hogy egy kis, gallérszerű alkatrész hiányzik belőle. Kútba estek kísérletezési terveim, de a következő vasárnapon megint szembe jött velem egy ilyen nagyítógép, ha lehet, még az előzőnél is ütöttebb-kopottabb. Szóval ez is hazajött velem… A két bőröndből sikerült összelegózni egy működő gépet! És innentől kezdve elkapott a gépszíj… a nagyapám kincsestárától kezdve az összes ismerősömtől összebugáztunk egy fél fotólabort. Otthon, anya konyhájából tölcséreket, csipeszeket gyűjtöttem, és az első tekercs előhívott negatívok még az otthoni fürdőszobában készültek, vaksötétben. Világosban az eredmények még elég kezdetlegesek voltak, de Linda nénivel gondoltunk egy nagyot: a rajzbarlangban volt egy nem használt raktár, amit az Isten is fotólabornak teremtett. Úgyhogy a rajzszakkörösök segítségével kitakarítottuk, a karbantartó bácsi feketére festette a falakat, és ekkor Ibolya néni is bekapcsolódott a projektbe: adományozott egy harmadik, óriási nagyítógépet a labornak és számtalan kelléket, fotópapírt, hívótankokat, és volt tanítványok, érdeklődők is vegyszereket, egyéb kellékeket hoztak a híváshoz, szóval lassan minden összeállt (köszi Németh Zsolt és Boros György!).
Vad kattongatás kezdődött, modellt ültek cicák, tájképek, barátok, és a hívóvegyszeres tálcákban előbukkantak az első alakok! Még sokat kell tanulnunk az expozíciós időkről, fókuszállításról és egyéb úri huncutságokról, de nagyon jó érzés látni, ahogy a kontúrok előbukkannak. Eszközeink még néha viccesek (a sárga virágos csíptetők jelenleg a labor díszítőelemei), de lépésről lépésre egyre több technikai dolgot tudunk megvalósítani. Akit érdekel az analóg fotózás, jöjjön, és élje át velünk a varázslatot a rajzműhelyben a pincében!
Kicsit sárga, kicsit savanyú, kicsit sötét, kicsit világos, de a mienk!